2012 június 25 és július 1 között újra megszervezzük a családos tábort.
A 6 nap alatt a különböző foglalkozások által (kézműves foglalkozások, baranta, néptánc, ének tanulás, játék, kirándulás stb.) Önök és gyerekeik tartalmas időt tölthetnek nálunk e hagyományos környezetben.
Részvételi díj felnőtteknek 120 Eur, 14 év alatti gyerekeknek 100 Eur, 4 év alatt ingyenes.
Ízelítő gyanánt kérem tekintsék meg a tavalyi táborról készült összeállítást.
Meglátni és megszeretni – valahogy így kezdődött.
2002-ben a Szász család megvásárolt Gyimesközéplokon - Borospatakán - egy nagyobbacska területet, ahol egy öreg ház meg egy csűr árválkodott.
Később a környező patakokból elszállítottuk a halálraítélt házakat: lefényképeztük, lebontottuk és majd a fotók meg a számozás szerint ugyanúgy visszaépítettük a telkünkön azokat. Hagyományosan tapasztottuk kívül belül, és régi bútorokkal rendeztük be mind a 13 házat.
Így mára már egy apró falu van a telken: szépen sorakoznak a szebbnél szebb parasztházak.
Az utólag felépített csűrök itt már más rendeltetést kaptak - az egyik fürdőházzá alakult, a másik a tánc-csűr lett.
Szeretnénk, ha minél több hagyományokat értékelő, népművészetet kedvelő, pihenni vágyó csoport látogatná és használná a létesítményünket, ami legkevesebb 110 személynek tud szállást nyújtani.